Programozó versenyt szerveztünk a Neumann Szakgimnáziumban

Kódok Harca néven december 18-án egésznapos rendezvényt szerveztünk a BMSZC Neumann János Számítástechnikai Szakgimnázium 600 diákjának és tanárjának, az Infotanár Mentor Program keretein belül.

A rendezvény célja az volt, hogy a diákokat, szüleiket és tanáraikat közelebb hozzuk egymáshoz, segítsünk nekik megérteni az eSport előnyeit és figyelmeztessük őket a veszélyekre is.

A nap fő eseménye a Tronok Harca, eSport 2.0 programozó verseny volt, ahol 11 csapat által írt mesterséges intelligencia küzdött meg a Tron nevezetű játékban. A végső győzelmet a Team Recursion csapata szerezte meg, gratulálunk nekik!

A rendezvényen sor került a házi eSport bajnokságok eredményhirdetésére és a két legjobb  League of Legend csapat 3v3 gála meccset játszhatott, amit LoLTV-s kommentátoraink élőben közvetítettek Twitch-en. Ezen felül rendeztünk még Clash Royale és HKK bajnokságot, ahol szintén díjaztuk a legjobbakat. A nap végén pedig tombolán kisorsoltunk még rengeteg ajándékot, hogy senki ne térjen haza üres kézzel.

Köszönjük az esporter és BarCraft csapatának, hogy segítette karitatív munkánkat.

Tags: