Latin-Amerika legrangosabb katonai kiállításán vett részt az OTT-ONE
Az OTT-ONE is részt vett a Kolumbia fővárosában, Bogotában megrendezett 3 napos Expodefensa elnevezésű katonai kiállításon, a vállalat partnere, a kolumbiai Védelmi Minisztérium tulajdonában lévő Corporación De Alta Tecnología Para La Defensa („CODALTEC”) társaság jóvoltából.
A CODALTEC standjának meghívott vendégeként az OTT-ONE bemutatta a titkosított adattárolási megoldását, illetve a mesterséges intelligencia alapú fegyverfelismerő rendszerét is, amely rendkívül sok érdeklődőt vonzott. Bemutatták továbbá a biometrikusan vezérelt okos relé megoldást is, valamint a további titkosítási és drón megoldások mellett a vállalat által is fejlesztett online oktatási rendszerét is.
A CODALTEC és az OTT-ONE közös standját pedig a kolumbiai védelmi miniszterhelyettes, Gonzalo Muñoz Arboleda is meglátogatta.
Az OTT-ONE vezetősége igazán nagyra értékeli a CODALTEC vállalattal való együttműködés által létrejövő lehetőséget, és bízik a felek közötti, egyre erősödő üzleti kapcsolatban, illetve a bemutatott termékek további sikereiben.
Az OTT-ONE standját a kolumbiai védelmi miniszterhelyettes, Gonzalo Muñoz Arboleda is meglátogatta.
Vállalatunk titkosított adattároló meghajtóját egy rendőrségi szakértő próbálta feltörni, sikertelenül.
A CODALTEC és az OTT-ONE közös standjánál található monitoron vállalatunk fegyverdetektáló rendszere látható, amely sok érdeklődőt vonzott.


