Ipari parkban fejleszti CNC-célgépét az OTT-ONE

Megtörtént az alapkőletétel a 33 hektáros vésztői ipari parkban, amely többek között az OTT-ONE Ipar 4.0-ra fókuszáló fejlesztési projektjének is helyszínt biztosít. A most átadott ipari park területén a vállalat a tervek szerint 2021 végéig lezárja a tavaly nyáron megkezdett projektjét, amelynek keretében egy kettős üzemű CNC-célgépet fejleszt ki. A beruházási projekt keretében az OTT-ONE mellett több vállalkozás is az ipari parkba települ, egymás helyzetét segítve.

Nagyszabású esemény keretében, alapkőletétel mellett adták át a 33 hektáron elterülő ipari parkot Vésztőn, amelyen az OTT-ONE vezetősége is részt vett., ugyanis a vésztői ipari park biztosítja majd a helyszínt az OTT-ONE 385 millió forintos projektjének, amelynek keretében egy nagy méretű tárgyakat megmunkálni képes, kettős üzemű CNC-célgépet fejleszt ki a társaság. A tőzsdei társaság 2018 júliusában jelentette be, hogy támogatási kérelmet nyújtott be a GINOP program keretében a “mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése” tárgyú pályázatra, amit sikeresen el is nyert. Ennek nyomán a 2021 végéig tartó időszakban a vállalat egy nagy méretű tárgyak megmunkálására alkalmas, kettős üzemű, dupla ágyas, öt tengelyes, lézeres CNC-célgépet fejleszt ki, amellyel a várakozások szerint komoly piaci igény szolgálható ki az Ipar 4.0 területén. A termelésre alkalmas eszközön túl a teljes gyártmányterv, vezérlés és know-how tulajdonában a vállalat alkalmassá válik hasonló termelő gépek tervezésére és kivitelezésére, más vállalatok számára is.

A 33 hektáron elterülő ipari parkban az OTT-ONE mellett számos egyéb vállalat is komoly fejlesztésekbe kezd – összesen közel 3 milliárd forint értékben indulnak fejlesztések, amelyek jelentős hatást gyakorolhatnak Vésztő gazdasági életére.