Továbbra is az OTT-One marad a „Telenor MyTV” szolgáltatója

Meghosszabbította a Telenor Magyarország Zrt. az OTT-One Nyrt.-vel kötött azon hosszú távú együttműködést célzó, stratégiai szerződését, amelynek értelmében a továbbiakban is az OTT-One üzemelteti, illetve fejleszti a Telenor Magyarország Zrt. komplex OTT TV és videó megoldását, a „Telenor MyTV” szolgáltatást. A tőzsdén jegyzett társaság több mint három éve nyújtja a „Telenor MyTV” technológiai infrastruktúráját.

Lényegében változatlan feltételek mellett hosszabbította meg a Telenor Magyarország Zrt. az OTT-One Nyrt.-vel 2016. április 11-én kötött szerződését, amely alapján a jövőben is az OTT-One nyújtja a „Telenor MyTV” szolgáltatáshoz szükséges technikai infrastruktúrát, illetve látja el a szolgáltatás üzemeltetését és továbbfejlesztését.

Az OTT-One egyedülálló tapasztalattal rendelkezik a „Telenor MyTV” kiszolgálását illetően, hiszen a vállalat már több mint három éve, 2016 tavaszától felel a szolgáltatás üzemeltetéséért. A Telenor Magyarország Zrt.-vel megkötött szerződés 2016-ban jelentős mérföldkőnek számított a társaság életében, mivel nem sokkal azután köttetett, hogy az OTT-ONE Nyrt. vezetése a 2015. évben új célokat és stratégiát fogalmazott meg a cégcsoport számára.

Az a tény, hogy a Telenor Magyarország Zrt. a tulajdonosváltást követően meghosszabbította az OTT-One Nyrt.-vel kötött szerződést egyértelműen visszaigazolja azon várakozásokat, miszerint az OTT-ONE Nyrt. komplex videórendszereket kiszolgálni képes megoldásait nemzetközi szinten is egyre inkább elismerik, és azokra változatlan kereslet és igény mutatkozik.

Az OTT-One a digitális videostreaming szolgáltatás területén az utóbbi években egyéb szakmai sikereket is elkönyvelhetett. 2018-ban a társaság stratégiai együttműködést kötött a TV2 Csoporttal, amelynek értelmében közösen fejlesztik és üzemeltetik a “Spíler Extra” videostreaming alkalmazást, amely a Spíler TV tartalmainak elérését biztosítja okoseszközökön. Ugyancsak a tavalyi évben az OTT-One partnerén keresztül technológiai kiszolgálója lett a Columbia Pictures Corporation Limited szolgáltatásának, így Magyarországon, a Cseh Köztársaságban, a Lengyel Köztársaságban és Romániában is az OTT-One lett a technológiai kiszolgálója a Sony Corporation leányvállalata induló „Sony Networks” nevű online videómegtekintő alkalmazásának.

A videostreaming a továbbiakban is kiemelt jelentőségű lesz az OTT-One számára, ez adja ugyanis annak az e-learning platformnak az alapját is, amelyre nagy hangsúlyt kíván fektetni a vállalat a következő időszakban.

Nemzetbiztonsági ellenőrzésre hívja fel részvényesei figyelmét az OTT-One

Az OTT-One felhívja tisztelt befektetői figyelmét, hogy amennyiben öt százalékot meghaladó befolyással rendelkeznek, illetve amennyiben a későbbiek folyamán részvényeik aránya meghaladja az öt százalékot, úgy haladéktalanul jelentsék ezt be az igazgatóság részére, annak érdekében, hogy a hatáskörrel rendelkező katonai nemzetbiztonsági szervek az érintett részvényes(ek) nemzetbiztonsági ellenőrzését lefolytathassák.

Az eljárásra a vállalat jövőbeli projektjei miatt van szükség: több esetben is kritériumnak számít a titkos iratkezelési feltételek megteremtése és az ehhez kapcsolódó minősítések, engedélyek megszerzése, emiatt folyamatban van a társaság részére történő telephely biztonsági tanúsítványok megszerzése több minősítésre is.

A tanúsítványok megszerzése az alábbi minősítésekre szól:

– Nemzeti „Szigorúan Titkos!”

– EU „Titkos!”

– NATO „Titkos!”

– Paks II „Titkos!”

A fentiekre való tekintettel az iparbiztonsági ellenőrzés és a telephely biztonsági tanúsítvány kiadásának részletes szabályairól szóló 92/2010. (III. 31.) Korm. rendelet 3. § (1)-(2) bekezdései alapján az OTT-ONE Nyrt. vonatkozásában iparbiztonsági ellenőrzési eljárás került elrendelésre. Az eljárás keretein belül – a részvénytársaság ellenőrzésén túl – a hivatkozott rendelet 4. § (4)-(5) bekezdései alapján személyi biztonsági ellenőrzések végrehajtására is sor kerül az ügyvezetést ellátó személyek, valamint a részvénytársaság öt százalékot meghaladó vagyoni hozzájárulással rendelkező részvényesei vonatkozásában.